Zimankós őszi
reggelen
kereslek ám szüntelen.
Tán könnyű észrevenni,
bár
homályod rég távol már.
Tovább állok, a tavasz vár,
Nyílni kívánó akarás.
A rügyek édesen borulnak
a jégszívű, rideg
kapuknak.
S itt állok én mint fehér hattyú,
kinek könnye csodaszép azúr
apadni nem különösen kíván,
de majd egyszer nagy árak kínján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése